Magamba zárva

Mit tehet az ember  lánya 3 totál felpörgött, és halál izgatott lurkóval este fél nyolckor? Hát lefektetni tuti nem fogja... Így jártam én is megérkezésünkkor. Így hát neki álltam megvacsoráztatni őket, ami persze külön kihívás volt, tekintve, hogy minden cuccunk éppen valamilyen dobozban, zacskóban, ikeás zsákban volt. 

Egy dolgot tudtam, hogy a mélyhűtőtt cuccok miben voltak. így gyorsan nekiálltam kimosni és letakarítani a hűtőt, majd úgy döntöttem, hogy karácsonyosdit játszok a gyerekekkel és ki kellett bontaniuk, csomagolniuk minden dobozt, amíg valaki fel nem kiállt, hogy megvan a kaja! De hát persze nem csak a szárazételek voltak meg, mert amíg átértünk, útközben besunnyogtam teljes titoktartásban egy nagyobb üzletközpontba beszerezni felvágottat, húst, tömérdek mennyiségű zöldséget és némi gyümölcsöt. (És előre látva a sanyarú sorsunkat, néhány zacskó chipset is...) A bevásárolt zöldség mennyiségnél az eladó megkérdezte, hogy miről maradt le, kitört a világháború? Barátnőm nevetve válaszolta, hogy nem, csak nagy család.éhenkórász kiskamasz gyerekekkel. Jelentem, alul is vásároltam, mert a 6 kg paprika, másnap elfogyott, de a 10 kg répa nagyjából fele még megvan... :D 

Hogy mi volt a vacsora? Fogalmam sincs. Talán virsli extrudált kenyérrel, mert itt szembesültünk, hogy no para, no kenyér állapot van, csírával, répával és jégsalátával. Na jó, a hagyományos ketchup, majonéz és mustár se maradhatott le... :) De jóllakottan, a földre lerakott matracon hirtelen elterült 5 ember, és megnéztük az 1970-es években készült Willy Wonka és a csokigyár című filmet. Erősen reménykedtem, hogy esetleg bealszanak, de az istennek sem, szóval 10 után  ki tudja mikor, az utolsó idegszálammal közöltem, hogy vagy alszanak, hogy másnap egésznap félálomban ordító, hörgő zombi apokalipszist zúdítanak magukra, és nem azért, mert bántani szeretném őket, hanem mert másra alkalmatlan leszek. Ez valamelyest hatott, lehet, hogy volt már ilyen?!... 

1. nap a karanténban

Az első akadályok reggel ismételten az istálló éhes szájainak kiszolgálása volt, de már rutinosan nyúltam a zacskóba, és toltam banánt előre, hogy legyen időm valamit megtalálni. Jelentem, első nap elfogyott a 2,5 kg banán... Még hogy világháború, szegény csaj tuti nem látott még zöldségre és gyümölcsre is éhes kóbor kisállatcsordát. Na de a következő para: mit vesznek fel? És az hol van, hiszen kemény 6 zsáknyi szennyest hoztunk magunkkal, reméltem, hogy előzőnap eszembe jutott egy olyan mondat is, hogy a szekrényből is hozzál valami tisztát... :D Megbeszéltük párommal, hogy az elsődleges feladat, hogy mosni kell, így hősiesen nekiállt bekötni a mosógépet. Amikor is rájöttünk, hogy az albérletben
1. : Csőbe kötöttük vissza a vízkieresztőt;
2. nincs semmi, amivel a csövet alapból hajlíthatjuk és beakaszthatjuk a mosdóba. Imádom a kreatív, probléma megoldó elméjét, mert villanyszerelési cucc éppen dögivel van a házban, hát fogott egy behúzó csövet, meghajlította és szigetelő szalaggal rögzítette , immár készen a kampó is. Szuper válogassuk szét a ruhákat. Azt hiszem, piszkosul régen nem láttam ennyi hatalmas kupacot színenként. Semmi gond, Rozi teszi a dolgát, tisztulnak a ruhák. 

Amikor is rájövünk, hogy utoljára a lépcsőházban láttuk a teregetőt... Nosza, pincétől a padlásig átkutatjuk a házat és a diagnózis rémisztő: Nincs MIRE teregetni. A földre még sem tehetjük, mert hiába a takarítás, azért még építkezünk. Nosza, kimegyünk a kertbe, van kint egy hatalmas vas keret a teregetéshez, ami nagyon szuper, de nincs közte semmi, amire lehetne teregetni. Ismét jön a villanyszerelő: de hát van egy csomó vezetékünk, drótunk. Hoz egy kupac zöld-sárga izét, hogy majd ezzel. Kérdezem, hogy ez mi? Sima MVCU (káromkodik itt nekem érthetetlen nyelveken, de hát ő sem érti, ha én beszélek neki mondjuk a színárnyalatok hajszálnyi különbségét jelölő nevekről. ). Ok, neki áll 3 kisgyerekkel feszíteni. Majd egyszer csak elcsúszik a lányom. Azt hittük, hogy az agyagos, faleveles talaj tehet róla, de az nem lehetne ennyire erősen szagos, mint amikor a Gyűrűk ura Urukhai harcosait képzeltem el, mikor megláttam őket. Hát, az az igazság, hogy az előző tulaj kutyuskájának a szeretet csomagján próbálta ki szegényke a seggen csúszás művészetét. Na persze, 1 perccel később kiderült, hogy a zöld-sárga csíkos izé dobozát is abba sikerült landoltatni... Ezt a mutatványt majdnem mindannyian megismételtük a kert különböző pontjain... Tehát erősen megnöveltük az addig sem kevés mosnivalók számát. 

Miután elkészült a teregető, elkezdtünk telefonálni a házi orvosoknak. Mi a gyerekkel éppen átjelentkezés alatt vagyunk, így hát felhívtam az új dokijukat, hogy bejelentsem a dokinak a három karanténos gyereket. Ahol is a következő infókat kaptuk a karanténról: 

"Az utolsó kontakt nappal indul a 10 nap karantén, de ha bárki hoz bármilyen tünetet: nátha jellegűt, hasfájást, hasmenést, végtagfájdalmat, hőemelkedést, lázat, gyakorlatilag bármit, akkor onnantól a karantén újraindul 10+3 nap tünetmentességgel." Szuper, már csak utána kell járni, hogy mi a szitu, ki mikor találkozott az óvónővel, tanárnővel utoljára. Aztán mi történt hétvégén, majd amikor rádöbbenek, hogy oké, hogy ők pénteken kontaktáltak utoljára, és az apjuknál voltak láthatáson, de én szombaton felkelni alig bírtam annyira kimerült voltam a 18 nap zsínórban melótól, és mint rendesen korábban 100x, hőemelkedésem volt, na ezt az istennek nem mossuk le magunkról, így beletörődök a 10+3 napos kényszeres "pihibe". És akkor hívta párom a saját, felnőtt háziorvosát, aki is a következő infóval látott el bennünket:

"Értsük meg, hogy nem tud táppénzes papírt kiállítani. (Nem is kértük, csak bejelentette a szitut). És mi nem vagyunk karanténban. (hogy mi a fene van most, nézünk egymásra mint 2 csordából való 2 borjú az egy új kapura a legelőn). Csak a gyerekek vannak karanténban, a szülő szabadon mozoghat, jó, hát az ovist nyilván nem hagyhatják magára, csak oldják meg, hogy valaki legyen vele." 
Tehát, mi akik együtt élünk a gyerekkel, mi nem vagyunk esetlegesen fertőzöttek, mi szabadon járhatunk kelhetünk, csak intézzünk valakit, mondjuk egy kívülálló sosem látott kamaszsintért, aki vigyáz a 3 gyerekre. Van benne logika, de tényleg. A két infó között, 2 orvostól (gyerek és felnőtt) 2 különböző információ, ami egymásnak teljesen ellentmond. 

Még értesítettük a harmadik gyerek osztályfőnökét, a tulajunkat, hogy esélytelen a megbeszélt kiköltözési időpont, és a körmössel is beszéltem, aki mondta, hogy karantén után sem vár vissza, mert befejezte a körmözést a vírusra tekintettel. Ennek a későbbiekben még fontos szerepe lesz. Tekintve, hogy apukával a kapcsolat erősen viharos, így értesítettem a gyermekvédelmi "gondozónkat is. A nap további részét a legkevésbé sem csendes, beteg, ágyban fekvőgyerekek mellett próbáltam megemészteni, miközben 4 adagot kimostam és kiteregettem. Tekintve a jó oldalát a dolognak, párom szépen visszament az albérletbe, hogy megtalálja az elhagyott garázsnyitót, valamint csodák csodájára megtalálta a földszinten hagyott ruhaszárítót. Szégyen vagy nem, de jobban örültem neki este, mintha egy 5 csillagos étterembe vitt volna (ahol még sosem jártunk), hogy nem kell napokig szárítanom, leszednem, szárítanom odakint a ködös, nedves, hideg kertben, hanem szépen teregethetek bent is. A mosómasa és a 3x főző, majd folyamatosan mosogató házirobotról nem beszélve... 

Hát így kezdődött az első napunk.