Magamba zárva

Mivel kissé elhanyagoltam az írást, ezért a legjelentősebb eseményekről fog most már szólni a szitu. Kezdve mindjárt azzal, hogy az első nap természetesen kiderült, hogy az emeleti wc nem működik, és ha nem akarom, hogy a gyerekek a kertben Isten szabad ege alatt végezzék a dolgukat, akkor szükségünk lesz arra a második wcre. 

A második napon már rutinos voltam, nincs az az isten, hogy ne találjak kávét és kakaót, hogy a szokásos reggeli rutinunk valamelyest itt nyomokban tartalmazhat feliratot kapjon. Amíg elkészültem 2 neskávéval és 3 kakaóval, vagy 3x lejátszódott az internet kedves csimpánz majmos jelenete a wc előtt: " Gyuriiiii, engedj beeeee!!!!!". Azt hiszem ott őszültem meg, mikor a legkisebb akkurátosan Tarzan ordítással vetette magát a kádba és neki állt ott leereszteni a fáradt  olajat a pisilőjéből. Szerencsére a barnaság előtt még wc-re tudtam landoltatni. Ez így káve ELŐTT akkora sokk hatásként ért, hogy párom kávé UTÁN (szerintem leégett a torka, mert eltűnt 1 másodperccel azután, hogy a kezébe adtam), azonnal kocsiba vágta magát, hogy keressen nekünk wc csészét. Valahol egy messzi messzi galaxysban, lévén, hogy azért csak egy faluba költöztünk, ahol van összesen 2 bolt és abban még ruhanemű sincs... És hát a doki megmondta, Mi nem vagyunk karanténban, csak a gyerekek. 

Semmi gond, öltözzetek fel és húzzatok ki a kertbe, össze lehet gereblyézni az a sok falevelet. De miért? Türelmem véges, és nem mentem bele Fluimucil Ábel kérdésekbe, és egy röpke "CSAK" válaszomat megtoldottam: akkor menj ki, ha akarsz ma még enni is valamit. Valószínűleg még mindig zöld volt a megőszült fejem, hogy kora reggel már fürdőt is takarítottam, mert 2 percen belül odakint sikoltozva, veszekedve tolták tovább. Erősen elkezdtem bármiféle csoki után kutatni, ami legalább akkora, mint én, és magamban zokogva gondoltam arra, hogy mire ennek az egésznek vége lesz, addigra tuti, hogy Gombóc Artúr is megirigyelheti az amúgy 3 gyerekkel szépen karcsún karbantartott alakomat. Na persze, idegnyugtatónak egy kakaó is megtette, tekintve, hogy egyetlen kocka csokit sem találtam. Pedig azt már nem csak a párom, de a barátaim is tudják, hogy nálam működik, hogy ha az ajtóból dobálnak meg csokival a számba, hogy kezelhető állapotra kerüljek... Szerencsére ezen élvezetes élvhajhászásaimat előszeretettel paleo csokikkal tolom, így valójában a hízlaló cukor kimarad a képletből. :) Amikor a kakóval kinéztem az éppen következő testvéri csetepatéra, addigra az általunk korábban összehúzott levélkupacok is teljes mértékben szanaszét repültek a kertben és éppen azon filóztam, hogy vajon ismét a kutyaszart fogják-e szánkózásra használni, amikor nyakig agyagosan és sárosan perongyol az egyik visítva és magyarázza valami wookie nyelven, hogy éppen mivel bántotta meg valamelyik szörnyszülött, akit kénytelen a testvérének nevezni. (Fogalmam sincs kivel és mi történt, lehet, hogy már rezisztens szelektív hallásom is van?) Minden ősöm összes erejét összeszedve makogok valami oldjátok meg maszlagot és tolom ki az ajtón a gyereket, hogy MÉG mindig nem ittam meg a kávémát. De igen. De nem, a kávé idő szent és sérthetetlen. De megittad. Láttam. Jó megittam. Ez a második. De kakaó illata van. Én is kérek kakaót, és berohan a világítást még nélkülöző, szétbontott konyhába. Én meg csak lesem a 200 Ft-os nagyságú sárkupacokat, ami mentén még Jancsi és Juliska is hazatalálna az erdőből. Hol a kaja? Sehol, ha nem mész vissza. Mellesleg láttad már mi van a padlón?  Majd újabb patadobogás és még több sár vezet a fűtést legalább nem nélkülöző házunkból a tárva  nyitva hagyott ajtótól ki a kertbe. Hurrá, ezt is reggeli előtt...

A reggelit természetesen magas szinten elpusztították és a teknősünk is eszi naponta a fél fej salátákat, a gyerekek meg éhesek és mivel tavaly egyszer tettem egy felelőtlen kijelentést, hogy zöldséget, gyümölcsöt bárki ehet bármikor a hűtőből,  így van, hogy a srácok 5 percenként nyúlnak le egy almát, vagy egy fej jégsalátát, ha az alma elfogyott répát a hűtőből. Amiért hálás is vagyok, csak amikor 2. nap szembesülök, hogy gyakorlatilag elfogyott a zöldség Fele, amit 13 napra próbáltam beszervírozni, az durva, ha karanténban van az ember lánya.

Ebédre hazaért a párom, mellkasa előtt egy bazi nagy és nehéz csomagot cipel. Leteszi a földre. és megláttam a WC-t! Azt hiszem meglehetősen értetlenül bámult rám, amikor patakzó könnyek között ugrottam a nyakába, hogy Köszönöm! Az érzést csak fokozta, amikor egész délután guggolt és szerelt, amíg a nem működőt el nem távolította és helyére működőt nem telepített. :) Még mikulás sem kellett ekkora örömhöz, nem hogy karácsony. Olyan eufórikus állapotban voltam, hogy semmi másra nem emlékszem annak a napnak a végéről.